A 2012. évi tervezett programok a
2012. Eseményei oldalon!
 
 
 
 
Kezdőlap      Magunkról
Oldal nyomtatásaKedvencekhez

A Nők a XVIII. Kerületért, rövidített és ismertebb nevén NATIK Alapítvány létrehozásának igénye kerületi női lakosokban fogalmazódott meg 2002 januárjában. Az ötlettel a kerület polgármestere is egyetértett, aki egyedüli férfiként, magánemberként csatlakozott a kezdeményezéshez és a szervezet egyik alapító tagja lett. A hivatalos bejegyzés még abban az évben megtörtént - közhasznú szervezet minősítéssel.

A kuratórium tagjai az Alapító okiratban is megfogalmazottan kiemelt jelentőségű feladatnak tekintik a

  • kerületben élő, dolgozó, vagy más okból kötődő nők közérzetének javítását,
  • fizikális, mentális, materiális és egyéb problémái megoldását,
  • a bármely szempontból hátrányos helyzetben lévők esélyegyenlőségének biztosítását,
  • a fiatalok pályakezdésének, otthonteremtésének, közéletbe való bevonásának elősegítését,
  • egy egészséges lokálpatriotizmus megteremtését, közösségi élet létrehozását.

Fentiekben meghatározott célokat az Alapítvány ismeretterjesztő előadások, rendezvények, képzések szervezésével és lebonyolításával, más személyek, szervezetek tevékenységének, programjainak támogatásával kívánja elérni.

A megalakulás óta eltelt időszakban az alapítvány meglehetősen szerteágazó, sokrétű munkát végzett / Oktatási, kulturális, egészségmegőrző, környezetvédő, karitatív, foglalkoztatást elősegítő stb./ melyek révén ismertté és lehet mondani elismertté vált a kerület határain túl is. A kiemelkedően jól sikerült rendezvények mellett, mint pl.

  • Első bálozók bálja,
  • hangversenysorozat Díszpolgáraink részére,
  • Szupernagyi-unoka és helytörténeti vetélkedő,
  • Fi-Fi Fitt fiatalokért Fesztivál,
  • Civil piknikek,
  • Nagyanyáink háztartási eszközei kiállítás,
  • Európa Uniós felkészítő,
  • Pályázatíró tréning stb.

Az Alapítvány egyre több folyamatos munkavégzést igénylő feladatot lát el.

  • működteti az "Időbankot",
  • részt vesz az" Eséllyel a Munka Világában" Európai Uniós projekt megvalósításában 2005-2008 között,
  • tanfolyamokat szervez, képzéseket, előadásokat tart,
  • kirándultat, táboroztat szociálisan rászoruló gyermekeket,
  • támogatja az időseket és hajléktalanokat,
  • teljesíti a Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatával 2003 júniusában kötött Együttműködési Megállapodásban vállalt kötelezettségeit
  • a "Férfi munka? NŐ az esély! címen beadott és támogatásra alkalmasnak ítélt pályázat kapcsán 19 Havanna lakótelepen lakó kismama munkaerőpiacra történő visszatérését, foglalkoztatását teszi lehetővé a 2007-es évben.

A működéshez elengedhetetlenül szükséges feltételeket önerőből, csatlakozók befizetéseiből és pályázati úton elnyert támogatásból biztosítja.

Minden hónapban Alapítványi összejövetelt tartunk, melyre várjuk a tevékenységünk iránt érdeklődő ill. érdekelt személyeket. Az összejöveteleink második részében minden alkalommal ismeretterjesztő előadást tartunk valamely aktuális témában pl.: egészség, környezetvédelem, foglalkoztatottság, vállalkozás-fejlesztés, családon belüli erőszak, kommunikációs és készségfejlesztő tréningek, stb. Az előadások megtartására a téma egy-egy szakértőjét kérjük fel.

Aktívan részt vállalunk az Önkormányzat Civil Koncepciójának végrehajtásában.

A kerület lakóinak 53 %-a nő, ez a szám a legnépesebb korosztály a 40 és 60 év közöttiek esetében 17 %-kal magasabb, és 60 év felett az arány ugrásszrűen emelkedik tovább, ezzel egyidejüleg növekszik ebben a kategóriában az egyedülállók és a szociális gondoskodásra szorulók száma.

Ennek ismeretében - valamint figyelembe véve az Európai Unió alábbi célkituzéseit - a nők és férfiak közötti esélyegyenloség biztosítását, a nők közéleti szereplésének növelését határoztuk meg célként.

Együttműködési megállapodás

Alapítványunk 2003-ban EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁST kötött a kerületi Önkormányzattal, mely együttműködés folyamatos és az alábbi területekre terjed ki:

NATIK vállalja:

Fő - önkormányzati területekkel összehangolt - tevékenységi területek az aktív korú nők társadalmi esélyegyenloségének elősegítése tanácsadással, képzéssel :

  • Vállaljuk a GYED-en és GYES-en lévő, valamint 40 felett munkanélkülivé vált nők újra munkába állásának elősegítéséért kommunikációs tréningek megrendezését, alkalmanként 7 - 10 fős csoportokban, összességében mintegy 50 fő részére. A munkába visszatéréshez szükséges továbbképzés, ill. átképzés elosegítése a tanfolyami részvétel idejére "pótmama" szolgálatot szervezünk. Ez a szolgáltatás egyéb okból is igénybe vehető lesz.
  • Vállalkozói tagozatunk tapasztalatai átadásával adó és jogi tanácsadással felkészíti és folyamatosan segíti a magánvállalkozást választó, vagy arra kényszerülő nőket.
  • Kis létszámú csoportfoglalkozások keretében konfliktusok kialakulását megelőző és kezelő tréningeket tartunk a családon belüli erőszak kockázatának csökkentése érdekében. A krízis helyzetbe került embertársainkat jogi tanácsokkal, beadványok készítésével támogatjuk.
  • A munkaképes aktív korú nők részére klub/ok/ létrehozásával és muködtetésével egészségügyi, gyermeknevelési, ismeretterjesztő előadások szervezésével biztosítjuk a nők egymás közötti tapasztalatcseréjét.
  • Az EU csatlakozás felkészülési szakaszában - a népszavazás és csatlakozás közötti időben - a szükséges tudnivalókat előadássorozat keretében meghívott szakemberek bevonásával ismertetjük.
  • Hátrányos helyzetű családokban élő gyermekek felzárkóztatásához a drága különórák kiváltására, pedagógusok részvételével tanulószoba rendszerű foglalkoztatással segítünk.
  • A kerületi civil szervezetekkel együttműködve állandó tanácskozási joggal részt veszünk a képviselő testület és bizottságai civil társadalommal kapcsolatos témák tárgyalásain. Javaslatokat dolgozunk ki a kerület civil társadalmát, kiemelten a nők helyzetét érintő témákban. E témában az Önkormányzat civil referensével tartjuk a konzultatív kapcsolatot.

Az Önkormányzat vállalja :

  • Az együttműködés elősegítése érdekében az állandó bizottságok éves munkatervüket
  • a bizottság elnökével történt előzetes egyeztetést követően - az Alapítvány részére megküldik.
  • A NATIK által szakmai témában kidolgozott javaslatokat a szakmai bizottságok megtárgyalják.
  • Az Önkormányzat az Alapítvány egyes közérdekű programjaihoz kapcsolódó támogatási igényét 2003. évben anyagi lehetoségei figyelembevételével, 2004. évben a költségvetésben a civíl szervezetek támogatására elkülönített alapból finanszírozza.
  • A NATIK részére biztosítja az alapítvány tevékenységi körét érintő témákban - tanácskozási joggal - az Önkormányzat bizottságai, szakbizottságai nyílt ülésén való részvételt.